
Dr. Tisza Tímea vagyok. 1988-ban végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Általános Orvos Karán summa cum laude (jeles eredménnyel).
1988-ben a SOTE Bőr- és Nemikórtani Klinikáján kezdtem el dolgozni, s az intézmény munkatársaként tevékenykedtem 11 évig. A klinika tanársegédjeként a fekvő-és járóbeteg ellátási munka mellett a kívánalmaknak megfelelően részt vettem a betegbemutató üléseken, az orvostanhallgatók oktatásában angol és magyar nyelven, számos konferencián előadóként, tudományos cikkek szerzőjeként szerepeltem.
1991-1999 között az ország elsőként a klinikán elindult STD ambulanciájának munkatársa voltam, ahol a szexuális érintkezéssel terjedő fertőzések korszerű diagnosztizálását és kezelését végeztük helyben működtetett laboratóriumi háttérrel.
1992 óta folytatok magánrendelést.
1994-ben alakult meg a Magyar STD Társaság, melynek alapító tagja lettem, és a Társaság akkori elnöke engem bízott meg a Társaság lapjának, a Magyar Venerológiai Archívumnak a szerkesztésével, amit 2000-ig nagy örömmel és lelkesedéssel végeztem.
2006 novembere óta a Magyar STD Társaság Főtitkára, és a Társaság jelenlegi lapjának (STD és genitális infektológia) szerkesztője vagyok.
Az IUSTI (International Union against the Sexually Transmitted Infections) és az ADA (Alpe-Danube-Adria STD Society) nemzetközi tudományos társaságokban képviselem Magyarországot.
Tagja vagyok a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság HPV szakértői hálózatának, és a HPV centrum hálózat sokszakági HPV centrumát vezetem.