A körömbenövés leggyakrabban a nagy lábujjakon előforduló betegség, oka a kemény köröm és a környezeti lágyrész kapcsolatából eredő gyulladásos reakció. Benőtt köröm gyakori okai lehetnek, a szűk cipő viselése, helyileg történő sérülés, helytelen pedikűrös szokások, leggyakrabban ezek vezetnek az egy, gyakran kétoldali elváltozások, körömbenövés kialakulásához. A fokozatosan kialakuló gyulladásos sarjszövet fájdalmasan lüktető, vöröses, vérzékeny „vadhúsból” áll, mely idővel váladékozik, majd felülfertőződhet. Gyakran időbeni késéssel jár a két oldal gyulladása, ritkán azonos fázisban zajlik. Ilyenkor tanácsos mindkét oldali körömbenövés együttes eltávolítása, így egy érzéstelenítéssel és utókezeléssel vészelhető át a műtéttel járó kellemetlenség. A körömbenövés folyamatát gyakran gombás fertőzés is kísérheti, melynek kezelése szintén fontos feladatunk a tartós gyógyulás szempontjából.
Benőtt köröm esetén a lézeres műtéti beavatkozást minden esetben orvosi vizsgálat előzi meg, ahol a végtag keringését az esetleges szövődmények megelőzése miatt mindig el kell végeznünk.
A konzultáció során felvilágosítást adunk az érzéstelenítésről, magáról a körömbenövés eltávolításáról, és a műtét utáni időszak teendőiről, valamint a lehetséges szövődményekről.
A vizsgálat és felvilágosítást követően a műtét elvégezhető azonnal, vagy egy választott időpontban. Benőtt köröm eltávolítása előtt célszerű az érintett lábujjak kamillás áztatása, kényelmes lábbeli kiválasztása a műtét utáni időszakra és fájdalomcsillapító beszerzése.
A műtét során helyi érzéstelenítést követően a benőtt köröm szélét, vagy széleit eltávolítjuk, majd lézerrel eltávolítjuk a gyulladásos sarjszöveteket, a „vadhúst”. Azt követően szintén lézerrel távolítjuk el a köröm termelődéséért felelős matrix-sejteket, hogy ebben a keskeny sávban ne történjék köröm növekedés, ezzel megakadályozható az újbóli körömbenövés, mert a későbbiekben a keskenyebb köröm nem irritálja a környezetét.
A szakma szabályai szerint elvégzett, a leggondosabb orvosi beavatkozások ellenére is kialakulhatnak szövődmények körömbenövés eltávolítása után.
Korai szövődmények lehetnek: utóvérzés, gyulladás, allergia, melyek időben észlelve jól kezelhetőek. Kérjük, amennyiben bármilyen szokatlan jelet tapasztal benőtt köröm eltávolítása után, értesítse operáló orvosát. A műtét másnapján bőséges kamillás áztatást követően kell a sebről a kötést eltávolítani, majd Betadin oldattal a körömbenövés helyén látható sebet beecsetelni. Gyulladásos szövődmény megelőzése érdekében a naponkénti fertőtlenítő és tisztító áztatást végezze el és használja a Betadin-t. Amennyiben a kezelések ellenére a seb beszárad, és a váladék pang, mely lüktető fájdalmat, duzzanatot okozna, kérjük, alaposabban áztassa meg a sebet, vagy kérjen időpontot és jelenjen meg kontrollvizsgálat céljából.
Késői szövődmény lehet a benőtt köröm kiújulása, ha az összes körömtermelő sejtet nem sikerül eltávolítani. Saját anyagunk szerint előfordulása 4-5 % körüli. Ebben az esetben természetesen a körömbenövés eltávolítása ismételhető.
A benőtt köröm eltávolítását követő napon a kötést le kell kamillával áztatni. Naponta két alkalommal langyos vízzel ki kell zuhanyoztatni, majd szárazra törölni és Betadin ecsetelővel beecsetelni. A lézeres sebek gyógyulása eltérő, mint a hagyományos sebgyógyulás. A körömbenövés helyén lévő seb, a műtétet követően váladékozik, mely váladék sárgás, de nem gennyes. A körömszéli pirosas szegély is a lézeres sebek normális velejárója, nem szövődmény. A 4-5. naptól már otthonában, ahol elkerülhető a seb szennyeződése, kötés nélkül is hagyható. Körömbenövés eltávolítása után sebhintőpor használata nem tanácsos. A teljes gyógyulás ideje 3-5 hét, mely függ a műtét előtti gyulladásos folyamat kiterjedésétől és az esetleges társbetegségektől, mint a cukorbetegség és az érszűkület.
Benőtt köröm eltávolítása után, a szövődmények és egyéb kényelmetlenségek elkerülése miatt tanácsos a kontrollvizsgálatokon pontosan megjelenni, a javasolt utasításokat betartani.