Ekcéma

Az ekcéma az egyik leggyakrabban előforduló panasz a bőrt érintő betegségek körében, a lakosság közel 10%-a érintett benne. Ekcémának, illetve dermatitisnek a bőr nem fertőző gyulladásos állapotát hívjuk. Az ekcéma az elhúzódó, krónikus, míg a dermatitis a heveny bőrgyulladást jelenti. Jellemző tünetei szabad szemmel is jól láthatóak: vörös, gyulladt, hámló foltok a bőrön, ritkábban nedvedző hólyagképződés is előfordulhat, valamint pörkök és sebek egyre növekvő bőrterületen. Legfőbb panasz azonban minden esetben az erős viszketés és az állandó viszketési inger, amely megkeseríti az ekcémás beteg életét. Oka nagyon sokféle lehet, azok tisztázásával viszont hatásos terápiás kezelés alakítható ki szakorvos felügyelete mellett, mely csaknem tünetmentes mindennapokat jelenthet.

 

Az ekcéma fajtái és okai

 Az ekcémának alapvetően két okát különbözteti meg a bőrgyógyászat.

  • Az úgynevezett endogén ekcéma mindig valamilyen külső környezeti hatáshoz, allergénhez köthető. Ide sorolhatók a fémek, pollenek, állatszőrök, vegyszerek, stb.
  • Az endogén ekcéma ezzel szemben veleszületett, az egyén hajlama alapján beszélhetünk erről a kiváltó okról. Ilyen típusú ekcémát okozhatnak a bőrön elszaporodó gombák, baktériumok. de sokszor belső tényezők – például stressz hatására – is kialakulhat az arra fogékonyaknál.

Egy másik fajta osztályozás szerint csoportosíthatjuk az ekcémát a szerint, hogy irritatív vagy allergiás tényezők váltják-e ki. Az irritatív csoportra jellemző, hogy egyéni érzékenyég nélkül, mindenkinél kiválthatják a kellemetlen reakciókat. Ide tartoznak például az erős vegyszerek. Az allergián alapuló ekcéma lényege, hogy csak bizonyos csoportoknál okozza a panaszokat. Az arra érzékenyeknél tehát az túlzott reakció lép fel olyan anyagokkal szemben, amelyek normál esetben semmilyen választ nem váltanak ki az emberi szervezetből.

Az ekcémának több típusa is létezik.

  • kontakt ill. mikróbás ekcéma főleg felnőttkorban jelentkezik. Sok esetben valamilyen bőrrel érintkező környezeti allergén (nikkel, illatanyagok, latex) vagy a szervezetben lévő rejtett gyulladás okozza. Nagyon könnyű a beazonosítása, mivel a fizikai kontaktus révén alakul ki a kritikus állapot egy adott területen, ahol az allergének és a bőr találkoznak.
  • Az atópiás (veleszületett, belső eredetű) ekcéma leggyakrabban gyermekkorban jelentkezik először, de felnőttkorban is fennállhat, sőt bizonyos esetekben ebben a kései életszakaszban jelentkezik először. Allergiára hajlamos családokban nagyobb gyakorisággal fordul elő ez az ekcémás megbetegedés. Szénanátha, asztma, táplálékallergia társulhat hozzá, így különböző élelmiszerek, állatszőr vagy légúti pollen tovább ronthatja a veleszületetten száraz bőr ekcémás tüneteit.
  • seborreás ekcéma a hajas fejbőrön és az arcon a szemöldökök vonalában, ill. az orr-ajak redőben vörös, hámló foltokkal, korpázó hámlással jelentkező ekcémaszerű képet mutat. Oka a bőr szerkezeti hibája a faggyúmirigyekben gazdag bőrterületeken. Tünetei a viszkető fejbőr, korpa, hámlás, vörösen hámló bőrfelszín az arcon.
  • A mikrobiális ekcéma esetében a gondot a baktériumok, gombák okozzák, melyekre az egyén allergiás. Tünetei legtipikusabban a végtagokon és a törzsön jelentkező, kerek formájú, hámló gócok. Ebben az esetben különösen fontos az alapos vizsgálatsorozat, hogy a kiváltó okot pontosan azonosítsuk.
  • A kéz és a láb ekcémája az úgynevezett diszhidrotikus ekcéma, mely a loklizáltása után kapta nevét. Ennél a fajtánál a tenyerek, talpak és az ujjak egymáshoz érő felülete az ekcéma elsődleges megjelenési területe. A gyógyítása igen körülményes és nagyon sok türelmet igényel, nem ritka továbbá a kiújulás.
  • A foto-allergia szintén egy ekcéma típus. Itt a napfény és a kozmetikai készítmények kölcsönhatása révén alakul ki a probléma. A pontosabb ok lehet ebben az esetben a testápoló krémek illatanyaga, esetleg valamilyen gyógynövényes hatóanyag egy adott kozmetikumban. A fény kerülésével a panaszok megszüntethetők.

 

Az ekcéma tünetei

Az ekcéma jellemzően bőrszárazságot produkál és a bőrfelszín vörösödésével kezdődik. Ezt aztán elviselhetetlen viszketés követi. A kritikus. terület duzzadt lesz és hólyagok jelennek meg, melyek a folyamatos vakarás miatt váladékoznak is. A tünetek sok esetben csak a bőr kis részét érintik, de ezek sajnos gyakran tovább terjedhetnek. A betegség súlyosságának mértéke nagyon változó: enyhén pirosas, kisméretű foltoktól kezdve a súlyos, nagy területet lefedő hólyagosodásig.

 

Hogyan érdemes kivizsgáltatni?

Az ekcéma okainak felderítése összetett orvosi feladat: érinti a bőrgyógyászat, az allergológia területeit és sok esetben extra vizsgálatokat – például táplálékallergia – is megkövetel.
Az atópiás dermatitisz esetén több türelmet kíván a pontos diagnózis, viszont amennyiben kontakt ekcéma esete áll fenn, akkor az allergén megtalálásával könnyen orvosolható és kezelhető a probléma: az allergén kerülésével és további, a szakorvos által előírt lépésekkel elérhető a tünetmentes állapot.

 

Az ekcéma kezelése 

A kezelés leginkább az allergiát kiváltó anyagok elkerüléséből, gyógyszeres terápiából, és speciális bőrápolásból áll. Az ekcéma jól karbantartható megbetegedés, amely akár teljesen tünetmentessé válhat bizonyos szigorú szabályok betartásával. A bőrkímélő ápolószerekkel történő fürdés és a bőr rendszeres hidratálasa kiemelten fontos, hogy a lipideket pótoljuk és javítsunk a bőrszárazságon. A bőr gyulladt, vörös foltjaira helyi szteroid kezelés javasolt. Ezek a készítmények kúraszerűen alkalmazandók, mivel erős hatóanyag tartalommal rendelkeznek. A szteroidos kenőcsök relatív rövid időn belül hoznak érdemi pozitív változást a páciensek életében. 

A viszketés kezelésére belsőleg antihisztamin hatású szereket alkalmazunk, melyek a tünetmentes időszakokban elhagyhatók. A gyógyszeres kezelés kialakításában, bátran kérje szakorvosaink segítségét, akik tapasztalatukkal sokat segíthetnek az ekcéma tünetmentessé tételében. A tünetek enyhülésekor a kezelési protokoll változhat: ilyenkor úgynevezett immunmoduláló helyi készítményeket is bevethetünk. Az immunmoduláns gyógyszerek működési elve, hogy módosítják a szervezet kóros immunreakcióját, ezek a hosszabb tünetmentes állapot megőrzését is elősegítik.

Az ekcéma tüneteit csökkentő diétás megoldások szintén megfontolandók. a diéták alkalmazása mindig orvosi felügyeletet igényel, kiemelten akkor, ha gyermekek étrendjéről van szó. A betegség elleni harcban több ételcsoportnak is szerepe lehet, így például a tejtermékeknek, a gluténnek, a tojásnak, a szójának, a mogyorónak és a diófélének, csonthéjasoknak.

Fontos kiemelni, hogy a kiváltó okok között, jelentős szerepe van a pszichés tényezőknek, főképp a stressznek. A hosszú időt felölelő bőrgyógyászati kezelések és a lassú javulás igen megterhelő a páciensek számára, a kezelőorvosnak így érdemes felhívni a figyelmet a különféle stresszkezelési technikákra, relaxációs gyakorlatokra, melyek javíthatják a bőrbetegség állapotát.


Orvosaink

Dr. Hidvégi B0ernadett

Dr. Hidvégi Bernadett

Vezető bőrgyógyász - nemigyógyász
Dr. Csellár Zsuzsa

Dr. Csellár Zsuzsa

Bőrgyógyász - esztétikai bőrgyógyász
Dr. Dobribán-Ónodi Ivett

Dr. Dobribán-Ónodi Ivett

gyermek- és felnőtt bőrgyógyász, nemigyógyász
Dr. Fábián Melinda

Dr. Fábián Melinda Ph.D

Bőr- és nemigyógyász - esztétikai bőrgyógyász

Dr. Kerner Tünde

Bőrgyógyász - nemigyógyász

Dr. Noll Judit

Bőrgyógyász - gyermekbőrgyógyász - gyermekgyógyász
Dr. Takács Doloresz

Dr. Takács Doloresz

Bőr- és nemigyógyász - esztétikai bőrgyógyász
Dr. Tóth Veronika

Dr. Tóth Veronika

Bőr- és nemigyógyász - esztétikai bőrgyógyász

Áraink

BŐRGYÓGYÁSZATI KONZULTÁCIÓ/ VIZSGÁLAT, KONTROLLVIZSGÁLAT
Szakorvosi vizsgálat és konzultáció: 32.000 - 34.000 Ft
Vezető szakorvosi vizsgálat és konzultáció: 34.000 - 36.000 Ft
Gyerek szakorvosi vizsgálat és konzultáció: 29.000 - 31.000 Ft
Kontrollvizsgálat (1 hónapon belül): 20.000 Ft
Online konzultáció: 20.000 Ft
Online kontroll: 14.000 Ft
BŐRGYÓGYÁSZATI KEZELÉSEK ÉS BEAVATKOZÁSOK
Anyajegyszűrés - kézi dermatoszkóppal (felnőtt): 42.000 Ft
Anyajegyszűrés - kézi dermatoszkóppal (gyermek): 35.000 Ft
Komputeres anyajegyszűrés (felnőtt)
1-2 db: 45.000 Ft
3-10 db: 52.000 Ft
11-20 db: 59.000 Ft
Alámetszés (Subcisio) 3x3 cm: 48.000 Ft
Allergia vizsgálat epicutan teszttel - ezt a vizsgálatot a budai rendelőnkben, a Meliorában tudjuk elvégezni. (A tesztelés 33 anyagra történik, melynek során speciális tapaszok kerülnek felhelyezésre a hát bőrére. Az eredmény egy hét után van meg: 56.000 Ft
Punch biopszia mintavétel: 44.000 Ft
Vírusos szemölcs, bőrfelszíni növedék, fibróma lézeres /hyfrecatorral történő eltávolítása (az ár mérettől és darabszámtól függően)
1 cm alatti ,1 db: 38.000 Ft (tartalmazza a konzultáció és érzéstelenítés díját is)
1 cm alatti, 2-3 db: 43.000 Ft
1 cm alatti, 4-6 db: 49.000 Ft
1 cm alatti, 7-10 db: 53.000 Ft
1 cm alatti, 11-15 db: 62.000 Ft
1 cm alatti, 16-20 db: 74.000 Ft
1 cm alatti, 21 db felett: 86.000 Ft
1-2 cm nagyságú, 1 db: 40.000 Ft
1-2 cm nagyságú, 2-3 db: 45.000 Ft
1-2 cm nagyságú, 4-6 db: 55.000 Ft
1-2 cmnagyságú, 7 darabtól: 68.000 Ft-tól
2 cm-nél nagyobb, 1 db: 43.000 Ft
2 cm-nél nagyobb, 2-3 db: 50.000 Ft
2 cm-nél nagyobb, 4-6 db: 62.000 Ft
2 cm-nél nagyobb, 7 db felett: 81.000 Ft-tól
Talpi vagy tenyéri szemölcs lézeres eltávolítása
Az 5 mm-nél nagyobb vagy bőrkeményedéssel körülvett, illetve 2-nél több talpi és tenyéri szemölcs esetében az eltávolítás előtt előzetes konzultáció szükséges!
A konzultáció díját az eltávolításkor fizetendő díjból levonjuk.
5mm alatti talpi vagy tenyéri szemölcs (1 db): 45.000 Ft
5-10 mm közötti talpi vagy tenyéri szemölcs (1db): 49.000 Ft
10-15 mm közötti talpi tenyéri szemölcs (1 db): 53.000 Ft
Szemölcs, Molluscum / uszodai szemölcs és más bőrfelszíni növedék eltávolítása fagyasztással vagy Volkmann kanállal
Megjegyzés: kézen és lábon található közönséges szemölcs kivételével, lásd tenyéri vagy talpi szemölcs lézeres eltávolítása ára
1 cm alatti ,1 db szemölcs (2-3 molluscum/uszodaszemölcs): 36.000 Ft
1 cm alatti, 2-3 db szemölcs (4-15 molluscum/uszodaszemölcs): 41.000 Ft
1 cm alatti, 4-6 db szemölcs (15-nél több molluscum / uszodaszemölcs): 47.000 Ft
Benőtt köröm lézeres vagy sebészeti kezelése
Benőtt köröm lézeres vagy sebészeti körömágyplasztikája 1 oldal: 54.000 Ft
Benőtt köröm lézeres vagy sebészeti 2 oldal: 74.400 Ft
Benőtt köröm lézeres vagy sebészeti körömágyplasztikája 3 oldal: 91.200 Ft
Benőtt köröm lézeres vagy sebészeti körömágyplasztikája 4 oldal: 106.800 Ft
Körömlevétel (1 db): 43.200 Ft
Lézeres körömgomba kezelés (az ár egy alkalomra vonatkozik, minimum 5 alkalom javasolt)
Konzultáció (kezelés nélkül): 25.000 Ft
1-3 köröm lézeres kezelés: 26.000 Ft
4-6 köröm lézeres kezelés: 30.000 Ft
7-10 köröm lézeres kezelés: 33.000 Ft
10 köröm felett lézeres kezelés: 36.000 Ft
ROSACEA ÉS ÉRTÁGULAT KEZELÉSEK
Rosacea és értágulat kezelése dióda lézerrel vagy IPL-lel -orr+arc két oldala +homlok+nyak+dekoltázs: 99.000 Ft
Rosacea és értágulat kezelése dióda lézerrel vagy IPL-lel - orr+arc+homlok + ál: 73.000 Ft
Rosacea és értágulat kezelése dióda lézerrel vagy IPL-lel - orr és környéke: 36.000 Ft
Rosacea és értágulat kezelése dióda lézerrel vagy IPL-lel -orr+arc két oldal: 49.000 Ft
LABORVIZSGÁLATOK
Felhívjuk szíves figyelmét hogy a laborvizsgálatok a szakorvosi konzultáció és vizsgálaton díjon felül fizetendő.
Gombavizsgálat (tenyésztés) bőr, köröm: 14.500 Ft
Gombavizsgálat cellux készítményből: 9.000 Ft
Allergia vizsgálat vérből Allergénspecifikus IgE (20) nutritiv panel: 13.000 Ft
Allergia vizsgálat vérből - Allergénspecifikus IgE (40) nutritiv panel: 19.000 Ft
Allergia vizsgálatok vérből Allergénspecifikus IgE (20) inhalatív panel: 13.000 Ft
Allergia vizsgálatok vérből Allergénspecifikus IgE (36) inhalatív panel: 19.000 Ft
Allergia vizsgálatok vérből Allergénspecifikus IgE méh, darázs: 8.000 Ft
Táplálék intolerancia vizsgálatok (46 tápanyaggal): 50.000 Ft
Táplálék intolerancia vizsgálatok (108 tápanyaggal): 80.000 Ft
Táplálék intolerancia vizsgálatok (221 tápanyaggal): 140.000 Ft
Hisztamin intolerancia: 23.000 Ft
HIV - 1,2: 10.000 Ft
Cytomegalovírus: 10.000 Ft
Epstein-Barr vírus antitestek: 15.000 Ft
Hepatitis A vírus antitestek: 10.000 Ft
Hepatitis C vírus antitest: 7.500 Ft
Hepatitis E antitest: 10.500 Ft
Parvovírus B19 antitestek: 11.000 Ft
TP Elisa: 9.360 Ft
Treponema pallidum (szifilisz): 9.000 Ft
Chlamydia psttaci: 13.000 Ft
Mycoplasma pneumoniae: 13.000 Ft
Vércsoport (AB0, RH) + Ellenanyagszűrés: 20.000 Ft